Mit látnak a gyerekek?

 

Kislányom, Zsófi még csak néhány hónapos volt, amikor azt vettem észre, hogy időnként mellém néz és mosolyog (nem kancsal). :)

"Valaki" más is szórakoztatta rajtam kívül. Ilyenkor mindig kérdeztem tőle, hogy ki van még velünk, de Ő csak mosolygott.

Nem szeretném azt a tudást elfojtani benne, amit magával hozott erre a világra. Ugyanis mindenkiben meg van ez a képesség, csak elnyomják a gyerekkorban. Nem véletlen, hogy a picik még hisznek az angyalokban, hiszen látják is őket. De aztán jön a felnőtt és kineveti, vagy elhiteti vele, hogy nincs is ott semmi és csak képzelődik.  Pedig, amit nem látunk, az nem jelenti azt, hogy nincs is ott.

Vegyünk egy egyszerű példát: kisgyermekünk elbújik az ágy alá és mi nem látjuk, de attól még, hogy nem látjuk, ő van az ágy alatt.

Időnként jönnek hozzánk emberek. Érdekes, hogy viszonyul egy idegen a babához, és fordítva. Van olyan, aki próbálkozik, de Zsófi csak elbújik a lábam mögé és egy kukkot sem szól. Van aki rá sem hederít, de Ő odamegy, és addig piszkálja, simogatja, produkálja magát, amíg az illető el nem mosolyodik, vagy hozzá nem szól valamit. Aztán van akivel kölcsönösen megértik egymást.

Vajon mit érzékel másképp az egyes embereken? Mi alapján válogatja ki, hogy kivel haverkodik?

A játszótéren minden gyereket megölelget. Aztán mehet mindenki a dolgára. Persze nem nézi ezt jó szemmel az összes gyerek: érdekes, hogy a fiúk hamarabb elhúzódnak, a lányok hagyják magukat.

Van, hogy ismerősöket, családtagokat megsimogat, megpuszil - ilyenkor, mintha csak tudná, hogy az érintésének varázslatos ereje van.

Nagyon ritkán van mellette rossz kedvem, de ha mégis, akkor velem is ugyanezt csinálja. Vagy mókázik valamit és huncutul néz közben, ilyenkor tudja, hogy elnevetem magam.

 

Anyukák, apukák! Segítsünk a gyermekeinknek megőrizni ezt a szeretet-energiát, és segítsünk nekik, hogy ne érezzék magukat rosszul, csak azért mert mi nem "látunk" vagy nem "hiszünk". Induljunk ki magunkból: mi is rosszul érezzük magunkat a "felnőtt világban", ha tudjuk, hogy igazunk van és mégis kinevetnek vagy lehurrognak minket.

A gyerekeket egyébként is rosszabbul érinti, ha nem hisznek nekik. És kiben bízzon először az életében, ha nem a szüleiben? (itt kezdődik az önbizalom megtermetése és megerősítése!!!)

Erősítsétek meg gyermekeitekben a hitet azzal kapcsolatban, amit látnak, vagy éreznek. Ne nevessétek ki őket! És a nagyobb (már beszélő gyererektől) kérdezzetek, mert - meglepő,de - ti is tanulhattok valamit tőlük. Ezzel én sem vagyok másképp, pedig Zsófi még csak 19 hónapos lesz, és még nem is tud beszélni!!!

Továbbra is várom a saját történeteket!

:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.